Rendelet tervezetek:


Jelenleg nincs új rendelet tervezet.

 

Hír

Nyárlőrinci Falunap

2017.06.12.

A sok éves hagyományokhoz hűen idén is pünkösd vasárnapján került megrendezésre a Polgármesteri Hivatal szervezésében Nyárlőrincen, a piactéren a Falunap. Hajnali 6 órakkor zenés ébresztő keltette a falu népét.

 

 

A nap folyamán a változatos kínálatban idén is minden korosztály megtalálta a számára megfelelő programot, kikapcsolódást. Már a nap kezdetén dodzsem, körhinta, ugráló vár és egyéb játékok várták a futballpálya végében a kikapcsolódásra vágyókat.


Délután legelsőként a Nyárlőrinci Toporgók és a Pántlika néptánccsoport iskolás, illetve óvodás tagjai adták elő változatos műsorukat Romhányi Olga táncpedagógus vezetésével. Számtalan tradicionális népdal, mondóka és néptánc elevenedett meg vidám előadásukban, nagy sikert aratava a közönség körében.


Mindemellett a műsor kezdetétől fogva hagyományőrző sátor várta az érdeklődőket, ahol sok finom étel, ital és kézműves program várta a falu apraja nadját. Többek között különféle házi sajtokat, lekvárokat, körözöttes kenyeret és jobbnál jobb borokat kóstolhattak az érdeklődők. A sátor egyik felében a Nyárlőrinci Nyugdíjasklub tagjai tartottak bemutatót hagyományos portékáikból, míg a sátor másik végében Dakó Lászlóné vezette be az kíváncsi felnőtteket, gyerekeket az akvarellfestészet és a művészi színkezelés világába. Bőven akadt érdeklődő is, különösen a gyerekek körében, akik maguk is kipróbálhatták tehetségüket a festészetben a megfelelő instrukciók, iránymutatás alapján. A sátor előtt pedig Gulyás Tímea várta arcfestéssel a gyerekeket, és szebbnél szebb mintával örvendeztette meg őket, valamint néhány vállalkozó kedvű szülőt is.


A fiatal néptáncosok után Pap Rita és Bognár Atilla léptek a színpadra. Mindenekelőtt gyerekeknek szóló műsorukban a felnőttek is megtalálhatták gyermekkoruk nosztalgikus számait. A folytatásban Bársony Anett, tiszaalpári csikóslány tartott változatos bemutatót lova segítségével, a teljes közönséget ámulatba ejtve tehetségével és vakmerő trükkjeivel. Ezt követte a már évek óta hagyományos kutyás bemutatót lehetett megtekinteni a kecskeméti kiképzőiskola jóvoltából.


18 órakor kezdődött a vacsora, amelyen az Önkormányzat birkapörkölttel vendégelte meg a jelenlévőket. A pörköltet a szokásoknak megfelelően Baksa László készített el és ezúttal sem lehetett rá panasz, kiválóan sikerült. A vacsora alatt a Pocak Band szolgáltatta a zenét.


A vacsorát követően Varga Ferenc József humorista poénjain, társadalom kritikáin nevethetett a közönség és önfeledt kacagásban nem is volt hiány. Ezt követően lépett fel Bódy Csaba az est sztárvendége és egyedi előadói stílusával szórakoztatta a közönséget . Többeket fel is hívott maga mellé és részt vehettek a műsorában.


Az est a továbbiakban utcabállal folytatódott, ahol az Új Nomád Zenekar húzta a talpalávalót hajnalig. A falunapra a környező településekről is szép számmal érkeztek látogatók, bátran elmondhatjuk, hogy több száz ember mulatott idén is a Nyárlőrinci Falunapon. Reméljük jövőre is hasonló nagy érdeklődés mellett gyűlhet össze a falu apraja-nagyja, hogy közösen töltse el a pünkösd vasárnapját.
 

 

« Visszalépés

Ma 2017.11.21.
Olivér napja van.

Látogatóink száma:

2012.05.14. óta:

385 972

Jelenleg on-line: 97

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Helyi vállalkozók:

© 2010 Nyárlőrinc
Község Önkormányzata