Rendelet tervezetek:


Jelenleg nincs új rendelet tervezet.

 

Református templom szentelés

Nyárlőrincen 2018. június 2-án került átadásra új református temploma. Korábban településünkön a református közösség egy imaházat használt az istentiszteletek megtartására. Pályázat keretében ez az imaház került kibővítésre és átépítésre egy új modern, mégis a tradicionális elemeket is megőrző templommá. Az épület megújult és megszépült – tornyot, harangokat és új belsőt is kapott.


 


A templomot és harangot szombat délelőtt szentelték meg. Nem csak Nyárlőrincről, de más településről is érkeztek hívők, hogy részesei legyenek a szentelésnek. A községházáról induló menet 10 órakor érkezett a templomhoz, ahol először Édes Árpád a Bács Kiskunsági Református Egyházmegye főjegyzője által megáldott harangot  a helyére emelték. Ezt követően Dr. Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke, a Duna Melléki Református Egyházkerület püspöke átvette a  templomajtó kulcsát Tormási Jenő gondnoktól, ezáltal lehetővé vált, hogy a hívők betérjenek a templom szentélyébe. Ezt követően Édes Árpád főjegyző igét is hirdetett a jelenlévőknek. Az igehirdetés után Kókai Géza helyi lelkész beszélt arról, hogyan lett egy imaházból templom. Amint azt elmondta a nyárlőrinci hívők szerettek volna egy állandó épületet, ahol istentiszteletet tudnak tartani. A gyülekezet, amelynek akkor Bérczes Lajos állt az élén, talált egy telket, de az akkori politika nem engedte, hogy oda építsenek templomot. Egy meglévő épületet kellett keresni, így jutottak el a Kossuth utcába, és vásárolták meg a telket, a rajta lévő melléképülettel 1977-ben, amit kis átalakítással imaházzá formáltak. 1988-ban átépítették, kibővítették és a külsője is megújult. Az imaházat úgy építették meg, hogy szükség esetén a hátsó falat bármikor ki lehessen bontani, és lehessen bővíteni. Két évvel ezelőtt döntöttek a templom megépítéséről és ez valósággá is vált.


Új klenódiumok – úrvacsorai tárgyak – is készültek a nyárlőrinci gyülekezet számára: a 17. századi, jelenleg a kecskeméti Ráday Múzeumban őrzött kelyhek másolatai. Az 1644-ből származó kehely alig húsz évig szolgálta a gyülekezetet, mielőtt a török hódoltság elől Kecskemétre menekülő reformátusok magukkal vitték, hogy megmentsék. Most ebből a talpas pohárból készült két másolat.


A település 45 millió forintot nyert a templom beruházására, amiben segítséget nyújtott Lezsák Sándor országgyűlési képviselő. Az országgyűlés alelnöke azt mondta, hogy ez az összeg nem adomány, hanem járandósága a településnek. Pénzváltó István polgármester arról beszélt, hogy több beruházásba is belekezdtek, mert van miért, van kinek, és mert hiszik azt, hogy lesz miből, mert nekik van hitük. Hinni a templomban kell mondta, ezért építettek templomot is. Templomot, ahol minden hitük forrása lakik. Hitük forrása pedig Isten, aki erőt ad, táplálja a szépre, jóra való vágyat.


Tormási Zoltán főgondnok köszönetet mondott mindenkinek, aki segítséget nyújtott abban, hogy a templomot át tudták adni. Tormási Zoltán az ünnepségen felidézte: 2016-ban egy jótékonysági bállal alapozták meg az építkezést. A pályázatokhoz készültek önerőt gyűjteni, végül olyan sok adomány összegyűlt, ami a tervezés költségét is fedezte.


A köszöntés után a sportcsarnokba közös ebédre hívták meg a hívőket és meghívott vendégeket.

 

Ma 2018.07.17.
Endre, Elek napja van.

Látogatóink száma:

2012.05.14. óta:

424 088

Jelenleg on-line: 6

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Helyi vállalkozók:

© 2010 Nyárlőrinc
Község Önkormányzata